From ash and blood

 

index

#1 Jelentem, a weboldal létezik!

2020.05.26. 01:15, Chris

Helló-helló! ^^ Ha ezt a bejegyzést olvasod, akkor valószínűleg a Wattpad profilomról tévedtél ide, és ezek szerint valamennyire tisztában vagy a munkásságommal - vagyis a következő sorokat alighanem átpörgeted majd. :"D

Amennyiben újonnan bukkantál erre a weboldalra: üdvözöllek! A honlapom alapvetően a saját történetemmel, a Hamuból és vérből-lel foglalkozik, amit már lassan egy éve pofozgatok (és még mindig nagyon az elején járok mindennek). A sztorit legjobban talán úgy tudnám jellemezni, mint "nagyon-fantasyt" egy csipetnyi sufnifilozófiával és egy kicsit nagyobb csipetnyi erőszakkal. Nem tudom, hogy ezzel a leírással és a fentebbi fülszöveggel mennyire sikerült vonzóvá tennem az írásomat számodra, de legalább őszinte voltam, na. :"D

A történetet először Wattpaden publikáltam (az eddigi fejezetek természetesen továbbra is elérhetőek maradnak ott), azonban nyílt titok, hogy utálom a Wattpad kezelőfelületét, ezért már régóta tervezem egy ilyen oldal létrehozását. Itt sokkal több terem lesz esztétikai hülyeséggel bűvészkedni (a G-Portálnak már azzal nyert ügye volt, hogy itt létezik sorkizárt funkció).

A honlap végül elég minimalistára sikeredett, de én elégedett vagyok. A lájk funkciót leszámítva mindent tud, amit a Wattpad is - bizony-bizony, kommentet bármikor hagyhattok, nem kell hozzá se regisztrálni, se megadni az e-mail címed. (Igen, ez egy enyhe utalás akart lenni; nagyon örülnék a véleményeteknek a történettel és a portállal kapcsolatban is. ^^)

Ahogy ígértem, az oldalon nem csak az eddigi tíz publikált fejezet van fent, hanem két új is - ezek a Wattpadre már nem fognak felkerülni. (Igen, már a 13. és a 14. fejezet is ott feszít a listán, de ezek nem lesznek elérhetőek, míg át nem olvastam őket, és ebben az esetben úgyis kaptok ide egy újabb bejegyzést.)

XI. fejezet >>

XII. fejezet >>

Köszönöm, hogy benéztél! ^^

CHRIS VOLTAM

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 


Üdvözlöm! Tetõ felújítás elött áll? Nem találta meg a megfelelõ szakembert? Nézze meg a weboldalam! Ács-Tetõfedõ mester    *****    THE HANDMAID'S TALE - Egy szerepjáték a Szolgálólány meséjének világában - THE HANDMAID'S TALE    *****    FRPG, különleges történetek, számtalan választható karakter, önálló cselekményszálak, lelkes csapat. Csatlakozz!    *****    Blog, regények, hangulatok, zenék, vagyis minden, ami egy kicsit én, egy kicsit Nova-Time    *****    Norina Wallace Írói oldalam    *****    TÁBLAVERSENY, Fõnyeremény: 500 kredit, TÁBLAVERSENY, Fõnyeremény: 500 kredit TÁBLAVERSENY, Fõnyeremény: 500 kredit    *****    Egy angyal ma éjjel elvesztette a szárnyait. A fák között egy bestia éppen áldozatra vár – FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    MYBOOKCLUB - Ha szeretsz olvasni - MYBOOKCLUB    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek.... - fórumos szerepjáték    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek az értelmezésben, de Neked kell dönteni!!!    *****    Rendkívül részletes személyiség és sors analízis, 3 év elõre jelzéssel, most csak 2000 Ft. rendeld meg most. Várlak!    *****    Az asztrológián keresztül megismerni az életed könnyen megoldható lehetõségeit és a nehéz idõszakokat, nagyon fontos!!!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Luxus házak, luxus lakások, üzletek, irodák eladóak. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Szeretsz írni? Szeretnél csatlakozni egy remek közösséghez? Érdekes plotok, számos canon karakter! Várunk szeretettel!    *****    A csillagjövõ asztrológia oldalon, júniusban minden megrendelés 2000 Ft. szeretettel várlak. Rendeld meg amit szeretnél!    *****    Létezik egy város Fournemouth, mely otthon nyújt azoknak, akik sehová máshová nem tartoznak - | - Fournemouth - |    *****    agatha-stories - Saját írásaim találhatóak meg az oldalon - agatha-stories    *****    SZEREPJÁTÉK - Újraindult szerepjátékos közösségünk új és régi tagjait keresi - Rose Harbor restart - SZEREPJÁTÉK    *****    SKAM - SKAM France (S08) - wtFock (S05) - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM    *****    Szeretnéd tudni, milyen lehetõségeket, fontos információkat rejteget a születési horoszkópod, akkor keress meg, segítek!