From ash and blood

 

I. fejezet

g055m1qhkdpeisvdj3s7.png

Mielőtt széthullott a világ

az Éj utáni 245. holdforduló
a Fogyatkozás Havának 12. napja

Adara Assan farkasszemet nézett az apjával. Sokáig nem is szóltak, csak ugyanazzal a vádló, jégkék tekintettel meredtek egymásra.

Az ajtóban találkoztak össze. Az már első pillantásra nyilvánvaló volt, hogy mindketten készülnek valahová – és az is, hogy nem ugyanoda.

Evan Assan ugyanis az ünnepi tunikáját viselte; míg a lány megelégedett egy kényelmes, de kopott bőrruhával, és a derekára szíjazott ikerkardokkal.

A férfi törte meg a csendet:

– Megmondtam, hogy erre a szertartásra el kell jönnöd. – Nem emelte fel a hangját, de megfeszülő arcvonásaiból úgy látszott, szívesen tenné. A homlokán élénken lüktetett egy ér.

– Megmondtam, hogy nem érdekel megkötözött emberek meggyilkolása – vágott vissza Adara ugyanazzal az éllel. – Majd akkor szólj, ha végre harcosok módjára fogunk elbánni az ellenségeinkkel!

A törzsfő örököseként a lánynak kötelessége lett volna ott szobroznia az apja mellett az áldozati szertartás alatt, és úgy tennie, mintha ez lenne a legjobb szórakozás a világon – vagy legalábbis úgy, hogy ne látsszon rajta, a Mélység melyik bugyrába kívánja az egészet.

Nem az emberölés ténye aggasztotta – elvégre harcos volt, ő maga is jópár életet kioltott már –, hanem az, hogy tisztességes küzdelem helyett nyilvános kivégzéseket tartottak a falu főterén, és áldozati szertartásnak nevezték őket. Nagyközönség előtt gyilkoltak meg harcképtelen hadifoglyokat, hogy bebizonyítsák a népnek, az ellenségeik vére is ugyanolyan vörös, mint a sajátjuk…

Egykor, sok-sok holdfordulóval azelőtt mindez még az Istennőnek szóló könyörgés része volt, hogy a Vér Asszonya átsegítse az assan törzset egy újabb sötét, zord télen – akkoriban az emberek még szalmából font bábukat, fenyőkoszorúkat, meg faragott figurákat ajánlottak fel... és semmiképpen sem másokat. Az ünnepség pedig nem csak addig tartott, amíg vér spriccelt, hanem hosszú napokig: a törzstagok minden éjjel összegyűltek a tábortűz körül – a lángok magasra csaptak, ők meg táncoltak és énekeltek, a sámándobok hangja visszhangzott a rönkházak között... Minél hangosabbak voltak az ünneplők, annál messzebbre menekült a tél.

De azután jöttek a hódító törzsfők, meg az ő mérhetetlen gőgjük, és úgy döntöttek, ők jobban értik az Istennő akaratát. Így mára csak az eredeti rítus torz, vérgőzös utánzata maradt fenn.

Adara vére felforrt a gondolatra, az apja képes csak azért tönkretenni egy szent szertartást, hogy kompenzálja a nem létező szónoki képességeit. Bár nem Evan mocskolta be először a rítust, de folytatta a hagyományt, és ez semmivel nem tűnt kisebb bűnnek a lány szemében.

Ő pedig úgy döntött, köszöni szépen, erre nem kíváncsi.

– Azt hiszed, én élvezem ezt, a könyörgést meg a sikoltozást? – Evan arcán undorodó fintor szaladt át. Megmasszírozta a halántékát, mintha mások halálfélelme komoly fejfájást okozna neki. – Még egy patkány is bátrabban döglik meg, mint ezek.

– Mert megölni egy cölöphöz kötözött embert, az aztán a bátor dolog... – Adara karba fonta a kezét.

Valahogy így szoktak kezdődni a vitáik.

– Az áldozat a Véristennőnek! – kérte ki magának a törzsfőnök.

A lány bosszúsan felhorkant.

– Komolyan azt hiszed, hogy az Istennő örül egy ilyen áldozatnak?

Igen! És ami még fontosabb, a harcosaim is örülnek neki. – A férfi dühödt mozdulattal túrt durva szálú, szőke hajába. Végre kimondta azt, amit valójában gondolt erről a helyzetről. – Mert tudod, ők fogják megvívni ezt a háborút… és nem az Istennő.

– Hát ezek után biztosan nem – jegyezte meg Adara epésen.

– Elég ebből! – csattant fel Evan, és ököllel a tömör faajtóra csapott. Az ütésbe beleremegtek a rönkfalak, Adara azonban meg sem rezzent. – Elég legyen! Nem a te dolgod ilyesmiken gondolkodni! Megértetted?

És valahogy így szoktak végződni a vitáik. Mert Evan szerint kizárólag kétféle nézőpont létezett: az övé és a rossz.

Adara lemondóan felsóhajtott.

– Megyek, megkeresem Sorent – közölte válasz helyett. Már mozdult is, hogy ellépjen az apja mellett, de a férfi elkapta a csuklóját.

– Adara – Evan próbált úrrá lenni az indulatain, de egész testében remegett a haragtól, és egyre erősebben szorította a lány kezét –, tudod, hogy számítok rád... Ne hozz szégyent a családunkra!

– Nem vagyok hajlandó részt venni ebben a képmutatásban. De a harcmezőn... nem okozok majd csalódást – ígérte Adara, és szabad keze ösztönös mozdulattal csúszott az egyik kard markolatára.

– Remélem, hogy ezegyszer nem okozol majd csalódást – javította ki Evan, és hangjából valódi elkeseredés csendült ki.

Eleresztette a lány csuklóját, és elfordult tőle.

Adara hagyta, hogy a karja visszazuhanjon a teste mellé. Haragudott magára, amiért az apja szavai még mindig képesek voltak megsebezni, és olyan mélyre ásta el magában az érzést, amennyire csak tudta. De nem elég mélyre ahhoz, hogy ne is fájjon.

Furcsa egy kapcsolat volt a kettejüké. Túlzottan hasonlítottak ahhoz, hogy békében megférjenek egymás mellett. És bár a maguk otromba módján szerették a másikat – elvégre egy család voltak –, konok büszkeségük nem engedte ezt a szeretetet szavakba önteni. A sérelmeiket sokkal könnyebben fejezték ki.

Egyszerre léptek ki az ajtón.

Evan balra indult, a főtér felé, Adara pedig az ellenkező irányba – ki a faluból.

Sietősen vágott át a tömegen; a törzstagok utat engedtek neki.

Elég ádázul festett, valószínűleg akkor is kitértek volna előle, ha nem ő lett volna a törzsfő örököse. Már távolról leírtt róla, hogy a harcosok kiképzését kapta – a holdfordulókig tartó, kőkemény edzés eredménye meglátszott magabiztos mozdulatain, zömök, de annál izmosabb alkatán és a fedetlen karjait behálózó hegeken. Rövidre vágott, szőke tincsei lándzsahegyekként meredeztek mindenfelé. Vonásai határozottnak, majdhogynem durvának tűntek, szemei pedig vészjóslóbban csillogtak, mint az oldalára szíjazott örökjég kardok.

Rajta kívül még több tucat felfegyverkezett alak keringett a Rév útvesztőszerű utcáin: a harcosok leporolták vértjeiket, megélezték békeidőben eltompult kardjaikat és nagy erőkkel próbáltak új gúnyneveket találni régi ellenségeiknek.

Adara a legutóbbi Vérhold-ünnepség óta nem látott ekkora nyüzsgést. Az emberek fejetlen csirkeként rohangáltak fel-alá; mindenki elfoglalt volt: egyesek az utca közepén álltak neki feleleveníteni kardvívó tudományukat, mások veszélyesen hadonásztak a vállukra támasztott fenyőcölöpökkel, meg persze voltak azok, akik fontoskodó arccal siettek egyik helyről a másikra, majd vissza...

A jégkovácsok és a kikötői munkások éjt nappallá téve dolgoztak – a hajóhadnak öt nap múlva, a fegyverszüneti szerződés lejártáig indulásra készen kellett állnia, akkor is, ha avean harcosok kezdenek potyogni az égből. Legfőképpen akkor.

Az egész falu lázas izgalomban égett: a fiatal harcosok minden áron bizonyítani akarták a rátermettségüket, és eszükbe sem jutott, hogy a háborúba esetleg bele is lehet halni. Már senki nem emlékezett, milyen egy igazi vérontás – húsz holdfordulójuk volt rá, hogy elfelejtsék.

A fegyvercsörgés és az általános lárma még azután is sokáig elkísérte a lányt, hogy kilépett a rönkházak labirintusából… De mire a Kopár Liget szélére ért, már csak a madarak csicsergése, az északi szél süvítése és Soren szitkozódása hallatszott.

Hát, legalább hamar megtalálta a barátját.

Bár, felmerült benne, talán így későn érkezett – úgy tűnt, Soren megbolondult az elmúlt fél napban, mióta nem találkoztak. A fiú láthatatlan ellenséggel hadakozott és közben lelkiismeretesen irtotta a facsemetéket maga körül. Furcsa gyakorlatozását mintha még a környező rőtfenyők is rosszallóan figyelték volna... vagy egyszerűen csak ugyanolyan ocsmányak voltak, mint mindig.

A Kopár Ligetet ugyanis még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna "erdőnek" nevezni. Fái ritkásan, de annál csálébban álltak. Hiányos lombjuk a beteges rózsaszíntől a mélybordóig a vörös minden árnyalatában játszott. Tűleveleik lehullva vastag, mérgező szőnyeget képeztek a talajon, nem engedve, hogy bármi tisztességes növény is kinőjön a sziget földjéből.

Soren látszólag már órák óta ezeket a satnya fákat csépelte: a rőtfenyők törzsén mély vágások sorakoztak, amikből sűrű, vérvörös gyanta bugyogott elő. A fiú felváltva fújtatott és szentségelt, de csak azért is folytatta a gyakorlást. Karizmai megfeszültek, ahogy újra és újra a magasba lendítette kétkezes kardját.

Adara mögé érve óvatosan megkocogtatta a fiú vállát… aztán még éppen időben hajolt el az arca felé száguldó örökjég penge elől.

Soren villámló tekintettel pördült meg – és zavartan eresztette le a kardját, mikor rádöbbent, kit is akart az imént lefejezni.

– Az Istennő szerelmére, Ada, le kéne szoknod arról, hogy így mögém osonsz!

A lány felegyenesedett, és csípőre tette a kezét.

– Neked meg arról, hogy megpróbálsz megölni! Ez volt a harmadik alkalom az idén – csóválta a fejét tettetett sértettséggel. – Lassan kezdem azt hinni, hogy szándékosan csinálod…

Soren morgott valamit, ami egyaránt lehetett bocsánatkérés és káromkodás is… vagyis, a fiút ismerve inkább az utóbbi.

Adara végignézett a megtépázott Ligeten.

– Tűzifát aprítasz? – Ajkaira kaján mosoly kúszott.

– Rohadt vicces – dörmögte Soren rekedtes hangon. Kardlapjával közben szórakozottan ütögette a combját, mintha még beszéd közben sem lenne szabad leállnia a mozgással.

– Igen az – vágta rá Adara, és végighúzta az ujját az egyik vágásnyomon. A vörös gyanta úgy ült meg a bőrén, mint egy vércsepp. – Éppen lemaradsz a szertartásról – tájékoztatta a barátját.

– Azt hiszem, túlélem. Öt nap múlva úgyis egy életre elegendő halott aveant láthatok majd. – Soren megrántotta a vállát. – Neked viszont már ott kéne lenned. Ha nem mész el, Evan jelenetet fog rendezni. Megint – tette hozzá grimaszolva.

– Ó, azt már letudtuk. – Adara legyintett, hogy jelezze, ez semmiség. Elvégre tényleg az volt – számát sem tudta, hányszor kaptak össze az apjával az utóbbi időben.

Soren csak a szemeit forgatta.

– Szerintem nem zuhanna rád a Vérhold, ha időnként hallgatnál az apádra...

– Ha hallgattam volna apámra, már rég belefojtottalak volna a tengerbe. – Evan nem szívlelte különösebben a fiút; és képtelenség volt eldönteni, hogy attól fél, Soren egyszer csak megkéri a lánya kezét... vagy attól, ez sosem fog megtörténni.

– Egyszer megpróbáltad – mutatott rá Soren.

– Az már nagyon régen volt! És utána kihúztalak! – Mentségére szóljon, hogy amikor belelökte őt a kikötő vizébe, fogalma sem volt arról, Soren nem tud úszni.

Adara tekintete most hosszasan elidőzött a fiú arcán.

– Mégis mióta csorbítod itt a kardodat? – kérdezte megváltozott hangsúllyal.

– Hajnal óta – jött a szűkszavú válasz, amit a fiú leharcolt kinézete is ékesen bizonyított: karjai remegtek az erőfeszítéstől, meztelen felsőtestén verejték gyöngyözött, vörösesbarna, göndör haja nedvesen tapadt a homlokára.

Pedig Soren megjelenésére általában nem lehetett panasz: egy fejjel magasabb volt Adaránál, napbarnított bőre alatt kidolgozott izmok feszültek – amiket mondjuk az indokoltnál talán kicsit többször tett közszemlére. Ráadásul igencsak jóképű egy sorscsapása is volt; egyetlen mosolyától még a gleccserek is olvadásnak indultak, nemhogy a női szívek... Csak a szeme alatt díszelgő, sötét karikák rondítottak bele az összképbe.

– És mennyit aludtál az este? – faggatta Adara.

A fiú dacos arckifejezése alighanem azt jelentette: semennyit.

Soren határozottan túlhajtotta magát mostanság: napkeltétől napnyugtáig kaszabolt valamit - esetleg valakit -; görcsös idegességgel készült a közelgő ütközetre. Adara nem tudta eldönteni, hogy a fiú csak a legjobb formáját akarja hozni öt nap múlva, vagy tényleg az életét félti, de ha rákérdezett nála, még a kardpengénél is élesebb pillantást kapott válaszul.

Így vagy úgy, de Soren aggodalma nem volt alaptalan.

Elvégre az aveanokkal álltak hadban, azzal a törzzsel – bocsánat, most már királysággal – amelyik az elmúlt hét holdforduló alatt végigpusztította Bastarát: előbb a vara, majd a rea törzs területeit hódította meg, és most az assanok következtek a listájukon.

– Ugye tudod, hogy ha csata előtt egy hónapig nem alszol, az nem növeli a túlélési esélyeidet? – Adara Sorenhez lépdelt, és mélyen a szemébe nézett.

– Te ezt nem érted – morogta a fiú, és elfordult.

– Nem, tényleg nem.

Soren úgy révedt a Kopár Ligetre, mintha átlátna a lekaszabolt fenyőkön, ajkait vékony vonallá préselte. Adara azt hitte, ezzel lezártnak is tekinti a beszélgetést, ám ekkor a fiú újra megszólalt, olyan halkan, hogy a lány először azt hitte, csak képzeli a szavait:

– Nem magam miatt aggódom. – Még mindig a messzeségbe bámult. – Nem aludhatok, mert minden este álmodok arról… arról… olyan sok a vér… – Vállai előrezuhantak, mintha egyszerre csak egy egész világ súlya szakadt volna rá. Hangja továbbra is furcsán kétségbeesett maradt. – Nagyon rossz előérzetem van.

Adara még közelebb lépett, a csípőjük már szinte összeért.

– Nekem is. Az, hogy még a csata előtt összeesel a kimerültségtől! – csattant fel.

Soren nyúzott arcára halvány mosoly kúszott.

– Csak nem féltesz?

– Valakinek azt is kell! – felelte Adara a zavar legkisebb jele nélkül.

Percekig farkasszemet néztek – Soren pillantott félre először, és valami érthetetlent motyogott az orra alatt.

– Szerinted legyőzhetjük őket? – kérdezte hirtelen. A hangsúlyából úgy érződött, szerinte nem.

– Legyőzzük őket, ha az Istennő is mellénk áll – közölte Adara határozottan.

– Hát persze – dünnyögte a fiú minden meggyőződés nélkül –, az Istennő…

Adara mély levegőt vett. Tudta, hogy ez a beszélgetés már semerre sem tart, de nem akarta csak úgy otthagyni Sorent, mikor a fiú már amúgy is félig idegroncs volt valami rémálom miatt.

– Nem akarsz esetleg egy méltó ellenfelet? – tudakolta a lány, és az összekaszabolt fák felé biccentett. – Vagy legalább egy olyat, akinél kard is van?

Soren vigyort erőltetett az arcára, és lenézett Adarára. Az árnyéka betakarta a lányt.

– És miből gondolod, hogy te méltó ellenfél lennél?

– Abból, hogy két holdhónapja nem tudsz legyőzni?

A fiú figyelmeztetés nélkül lendült felé, de Adara emberfeletti gyorsasággal rántotta elő a kardjait. Jobb lábával megtámasztotta magát, és egyszerre két pengével védte ki a felülről érkező csapást. Jég csikordult jégen.

Adara ellökte a fiú fegyverét:

– Csak ennyit tudsz? Tényleg jobb lennél favágónak!

Soren hátrált, majd széles ívben vágott a lány felé. Adara kitért oldalra, és amíg ellenfele az egyensúlyát kereste az elvétett csapás után, ő megcélozta az oldalát – Soren játszva hárította a támadását.

Kardjaik újra összecsattantak.

És újra.

A kiképzésük kezdete óta versengtek: Adara a törzsfő örököse volt, Soren az egyik vezéré, és mindketten a korosztályuk legjobbjai akartak lenni – ám nem tudtak felülkerekedni a másikon. És végül a legnagyobb riválisokból valahogy a legjobb barátok lettek.

De ettől még mindent beleadtak az ilyen küzdelmekbe.

És egészen alkonyatig egyiküknek sem jutott eszébe a háború, minek ígérete hóhérbárdként függött a fejük felett – minden gondolatukat lefoglalta az, hogy elkerüljék a másik pengéjét.

Ha ez valódi összecsapás lett volna, akkor Soren a nap végére nagyjából úgy nézett volna ki, mint egy tűpárna. Túl kimerült volt ahhoz, hogy ilyen sokáig a harcra – vagy egyáltalán bármire – koncentráljon, de még pár lélegzetvételnyi pihenőt sem engedélyezett magának. És ezen felül Adara biztosra vette, a fiú később azt a pár alkalmat fogja felemlegetni, amikor az ő figyelme kalandozott el.

Mire leszállt az éj, a lánynak mindene sajgott az előre nem tervezett vívóleckétől. Azóta nem erőltette meg magát ennyire, hogy véget ért a kiképzése, és már szívesen visszavonult volna a házukba pihenni.

De nem tehette.

Még nem.

Először is megígértette Sorennel, hogy végre hazavonszolja magát, és alszik egyet, mielőtt még tényleg elájul itt neki. A fiú ekkor már csak ímmel-ámmal tiltakozott – hiszen addigra a kardját is alig bírta megemelni.

Adara elégedetten nyugtázta, hogy némi akadékoskodás után Soren tényleg a Rév felé vette az irányt – majd a lány sarkon fordult, és bemasírozott a Ligetbe.

A három hold még nem járt elég magasan ahhoz, hogy megvilágítsák az útját, de Adarának nem is volt szüksége a fényükre. Bármikor odatalált volna a céljához.

Rövid séta után ért ki a fák közül.

Egy sivár tisztás fogadta, és annak közepén egy különös építmény.

Az Oltárra több tucat emberi koponyát halmoztak: legyőzött vezérekét és bukott hódítókét… olyanokét, akik ujjat húztak az assanokkal, és szomorú véget értek.

Bár az emelvényt az Istennőnek szentelték, a csontok egykori tulajdonosai sem panaszkodhattak: az, hogy maradványaik ide kerültek, egyfajta tiszteletadás volt a törzs részéről. Gesztus, amellyel elismerték, hogy az illető erős és méltó ellenfél volt.

Adara úgy vélte, ilyen az Istennőnek tetsző áldozat – elvégre a Vér Asszonya a bátorságot díjazta, nem a gyilkosságot.

A masszív kőasztalt imarúnák borították, némelyiket a sziklába vájták, másokat vérrel festettek fel. Az Oltár körül örökjég parázstartókban apró lángocskák égtek, amelyeket nem táplált senki, mégsem aludtak ki soha. A levegőben vérfű bódító illata terjengett, pedig ez a növény sehol nem nőtt az Assan-szigeteken.

Adara súlyos léptekkel sétált az emelvényhez. Egyenként bámult bele a koponyák üres szemgödreibe.

Majd térdre borult a sárban.

Adara sok mindenen gondolkodott, ami "nem az ő dolga" lett volna, de az Istennő létezését megingathatatlan ténynek tartotta. Hitét nem csak a vakbuzgóság támasztotta alá – szilárd bizonyítékai voltak, akárcsak rajta kívül még vagy háromezer assannak.

Így hát rendületlenül imádkozott. Az utóbbi időben minden nap ellátogatott az Oltárhoz.

A lány szertartásos lassúsággal előhúzta egyik kardját, és szorosan rámarkolt az élére. A penge a bőrébe vájt, de olyan tiszta vágást ejtett, hogy Adara alig érzett fájdalmat. Az új vágás mellett tucatnyi régebbi sorakozott.

Ira ova Vessenteira – suttogta.

A Véristennő nevében.

Zárt öklét az egyik parázstartó fölé emelte, és belecsepegtette a vérét – apró áldozat volt ez az Istennő figyelméért. A tűz felsistergett.

Adara a tekintetével követte a felfelé kígyózó füstszalag útját, míg pillantása meg nem állapodott a három holdon. Ott volt a legnagyobb, a Trion, ami mindig ugyanazt az oldalát mutatta a föld felé, meg a legkisebb, a Celebra, ami olyan gyorsan haladt, hogy szabad szemmel is látni lehetett a mozgását… és persze a Javea, a Vérhold, a titokzatos, vörös égitest, ami a másik kettővel ellentétes irányba keringett, és a legendák szerint az Istennő lakhelyéül szolgált.

Adara ez utóbbit figyelte, miközben belefogott a fohászába.

– Sokszor szóltam már hozzád… de még sosem volt ilyen fontos, hogy meghallgass, mint most – kezdte, pont ugyanúgy, ahogy egy hónapja már minden egyes nap. – Öt nap múlva az assanok újra csatába vonulnak. Olyan csatába, amit már holdszázadok óta nem látott ez a fagyott föld. És már csak mi maradtunk... ha veszítünk... ha veszítünk, akkor mindennek vége. Te is láttad, mit műveltek az aveanok a nagy szigeten! Lemészároltak mindenkit, aki ellenállt nekik, a gyerekeiket pedig elrabolták, hogy harcos helyett katonákat képezzenek belőlük. Elvettek, amit csak tudtak, és utána nevettek a nyomoron, amit hagytak maguk után! Lerombolták a szentélyeidet, és megölték a Sámánjaidat! És itt is megteszik ugyanezt... ha hagyjuk. – Szeme elhatározástól csillogott. – Csakhogy mi nem adjuk magunkat harc nélkül! Küzdeni fogunk, amíg meg tudjuk emelni a kardunkat... és ha segítesz nekünk, ha te is a mi oldalunkon állsz... hiszem, hogy le is győzhetjük őket! És miután megtisztítottuk Északot az avean mocsoktól... eszköszöm neked, hogy én magam hozom el annak a koronás patkánynak a fejét, aki Észak királyának és egyetlen istenének meri nevezni magát!

Összekulcsolta az ujjait, és előrehajolt, homloka érintette az kőasztal hűvös peremét.

Kérlek, kérlek, védd meg a népemet! – fohászkodott most halk, majdhogynem elhaló hangon. – Néha ostobán vagy rosszul döntünk, néha megfeledkezünk arról, mi a helyes... de jó emberek vagyunk! Hűségesek hozzád, és egymáshoz. Könyörgöm, ne hagyd, hogy elbukjunk, mint a többi törzs! De... de ha mégis meg kell majd halnunk, akkor add, hogy erősek maradjunk a végéig!

Még jó darabig térdelt ott csöndben, mozdulatlanul.

Maga előtt is restellte, de abban reménykedett, hogy az Istennő talán küld valamiféle jelet, bizonyítva, hogy a könyörgése célba talált. Ám csak a csípős, északi szél tombolt a Ligetben.

A Vér Asszonya ezúttal is néma maradt.

II. fejezet >>

Még nincs hozzászólás.
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre