From ash and blood

 

XIII. fejezet

Ha a Megtorlás partot ér

az Éj utáni 245. holdforduló
a Fogyatkozás Havának 22. és 25. napja

...nem a barbárok miatt aggódom.

A királyi lakosztály erkélye egy tágas szalonból nyílt, és az Erőd nyugati oldalára nézett. Asav lazán a korlátnak támaszkodott, és ujjaival egy altatódal ritmusát dobolta az örökjég oszlopokon.

Észak királya alig egy karnyújtásnyira állt tőle; kezeit összefogta a háta mögött, tekintete a távolba révedt.

– Walruda?

Asav aprót biccentett.

– Az embereim néhány napja látták a felderítőhajóikat Északi-kikötőnél. Amikor észrevették a flottánkat, menekülőre fogták, de...

A mondatot már a király fejezte be:

-...egy napon azt vesszük majd észre, hogy nem menekülnek többé.

– Igen. – Asav ujjai megálltak a levegőben. – Ráadásul...

– Ráadásul?

– Mikor a hónap elején feltűntek a nyomorultak, parancsba adtam az egységemnek, hogy ha még egyszer walrudai hajót látnak, vegyék üldözőbe.

A király oda sem pillantva intett, hogy folytassa.

– Nem érték őket utol.

– De Dørama...

– Dørama jóindulata addig terjedt ki, hogy megajándékozott minket egy meglepően jó állapotú vitorlással... a leselejtezett hajói közül. Jelenleg a közelébe sem érünk Walruda fejlettségének, és csak magunkra számíthatunk.

A király nem mozdult; arcán ugyanaz a rideg nyugalom tükröződött, ami addig. Ami mindig.

Kettő – mormolta összeszorított fogakkal.

– Hm?

Két holdforduló. Két holdforduló múlva Észak eléggé megerősödik ahhoz, hogy senki ne akarja gyarmatosítani többé. Ha addig kitartunk...

Ki fogunk tartani – biztosatotta Asav. – Még ha személyesen nekem is kell hadsereggé rugdosnom a barbárokat.

A király a beszélgetés kezdete óta most először nézett rá a hadvezérre.

– Több ilyen emberre lenne szükségem.

– Ha több ilyen embered lenne, nem értékelnéd eléggé ezt az egyet. – Asav színpadiasan végigsimított tökéletesen beállított frizuráján, amit még az északi szél sem tudott szétzilálni. Csak az orrát leszorító kötés rontott az összhatáson.

De azután a király zord ábrázata láttán zavartan leeresztette a kezét.

Valószínűleg csak meg kellett volna köszönnie a dicséretet.

Nem is tudta volna megmondani, mire számított... Sokat fordult a hold, mióta utoljára mosolyt – vagy egyáltalán bármilyen érzelmet – látott a férfi arcán.

Akkoriban még fiatalabb volt a világ, és ők is – Brannon herceg és a hűséges testőre, Asav. Rangjukban azóta egyre közelebb kerültek egymáshoz, mígnem Észak leghatalmasabb embereivé váltak – de útjaik eközben valahogy szétváltak.

És Asav pontosan tudta, mi az oka az elhidegülésüknek: az Árnyék.

Nagyjából tíz holdfordulóval azelőtt kezdődött, és alighanem ő volt az első, aki észrevette a változást. Először azt hitte, csak képzelődik...

Csakhogy Brannon idővel kezdett egyre jobban elzárkózni az addigi életétől... ám hiába űzött el magától mindenkit, a szobájából éjszakánként egy párbeszéd fojtott hangjai szűrődtek ki... a sötétség pedig összesűrűsödött a nyomában – és a tekintetében...

Holdhónapok teltek el ebben a zavaros bizonytalanságban, mielőtt Brannon árnyéka először mozdult meg a testőre szeme láttára.

Azon az estén Asav végre elszánta magát, és kérdőre vonta a hercegét – majdnem belehalt.

A mai napig megborzongott, ha visszagondolt arra a pillanatra. Az Árnyék kezei a torkára kulcsolódtak, és közönyös lassúsággal szorították ki belőle az életet... ő pedig kétségbeesetten próbálta lefejteni magáról támadóját, de ujjai csak a semmit markolták...

Brannon végig ott állt fölötte, karba tett kézzel és szenvtelen nyugalommal figyelte a legjobb barátja vergődését. Csak akkor utasította rendre az Árnyékot, amikor Asav már biztosra vette, hogy eljött számára a vég.

Elég. – A parancs hallatán a sötét sziluett visszahúzódott, és kígyó módjára feltekeredett a herceg lábára.

A testőr a padlón reszketve kapkodott levegőért, Brannon pedig elegáns mozdulattal letelepedett mellé, és megosztott vele mindent.

Az alku részletei homályosak voltak Asav előtt, de a lényeg nem is lehetett volna tisztább: Brannon nem evilági erő birtokába jutott... és a lelke egy darabját adta érte cserébe.

Soha többé nem beszéltek róla; sem az Árnyékról, sem arról az estéről.

Teltek a holdfordulók, Brannont Észak királyává koronázták, ő pedig egyre elutasítóbbá vált a világgal... és Asavval szemben is. Megparancsolta a barátjának, hogy hajoljon meg előtte, majd mikor megtette, úgy nézett át rajta, mintha soha nem is létezett volna.

Csak olyankor sejlett fel valamennyi a régi Brannonból, amikor magukra maradtak. És olyankor is egyre kevesebb.

Asav felpillantott az égre, a nap ekkor már jócskán elhagyta a delelőt. Az időt akár a zsebóráján is megnézhette volna, de még mindig nem szokta meg, hogy a kis mechanikus vacakra hagyatkozzon a saját megfigyelései helyett.

Még utoljára végigmérte az Erőd árnyékában fürdő Jégvárost, majd a királyhoz fordult. Közben alig észrevehetően kerülte a szemkontaktust.

– Indulnom kellene, ha még napnyugta előtt az Északi-kikötőbe akarok érni – jelentette be a csizmája orrának.

A szeme sarkából látta, ahogy a király helyeslően bólintott.

– Vigyázz magadra! – tanácsolta színtelen hangon.

– Te is vigyázz magadra – sóhajtotta Asav –, Brannon!

Ezzel a végszóval akarta elhagyni az Erődöt.

Elvégre két napja kinevezték a Harmadik-tábor helytartójának. Többé semmi sem kötötte Jégvároshoz – leszámítva persze az emlékek holtsúlyát.

Még félúton sem járt a kijárat felé, amikor a király utánaszólt:

– Asav!

– Igen? – nézett vissza, és valójában fogalma sem volt, miben reménykedik.

– Nem tűröm ezt a hangnemet. – Azon a hangján beszélt. Ha az ember nagyon figyelt, ilyenkor meghallhatta a második szólamot is a király mély basszusa mellett. Asavnak felállt tőle a szőr a hátán.

– Bocsáss meg a tiszteletlenségemért, felség!

Olyan mélyen hajolt meg az uralkodó előtt, ahogy csak tudott.

Asav Avean babonás családba született. A szülei azt tanították neki, balszerencsés indulás előtt visszanézni arra a helyre, amit elhagy.

Így hát csak azért, hogy rájuk cáfoljon, mielőtt a fagyszarvasa kilépett volna Jégváros kapuján, Asav hátralesett a válla felett, és pillantását végighordozta... az otthonán.

Az égen újfent viharfelhők gyülekeztek, de a nap még átsütött közöttük, a Jégerőd valósággal szikrázott a fényében. A hadvezér tudta, hogy sosem feledi ezt a látképet, ahogy a hatalmas épület gleccserként tör a magasba az ázottszürke kalyibák közt.

Végül megacélozta magát, és nagyot rúgott a szarvasa oldalába. Az állat egyetlen vágtaugrással a városfalon kívül termett.

Asav rövidebbre fogta a szárakat, és miközben egyre távolodott a királyság fővárosától, azon tűnődött, a szülei vajon milyen óment láttak volna bele a Keleti-torony körül keringő öt kémbagolyba.

A hajó még a háborgó vizeken is kecsesen siklott.

Asav négyárbócosa Dørama impozáns ajándéka volt, amely az aláírt kereskedelmi szerződéssel egyszerre érkezett. A hajótestre festett, valhallani betűk szerint Megtorlásnak hívták. Asavnak kezdetben feltett szándéka volt Jóképű Hadvezérré átnevezni a tengerjárót, de a mostani helyzetben az eredeti név sokkal találóbbnak bizonyult.

A Megtorlást két másik hajó követte: a Szélvész és a Nap Dicsősége. Mindkettő csak otromba, avean-féle másolata volt az élen haladó vitorlásnak. Ha Asav arra adott volna parancsot, könnyűszerrel lehagyhatták volna a kíséretüket.

De még døramai hajó gyatra másolata is holdszázadokkal fejlettebb volt, mint amiről az assanok, a "tengeri törzs" valaha is álmodhatott.

Valójában soha nem is számított, hogy vízi, vagy szárazföldi csatában ütköznek meg az assanokkal; a küzdelem kimenetele sosem volt kétséges. Asav azonban nem akart az emberei életével játszani: ha először tengeren mérnek csapást a törzsre, utána még az Assan-szigeteken partra szállva is ellenállásba ütköztek volna. A barbárok pedig rendszerint túl primitívek voltak ahhoz, hogy tudják, mikor kell feladni.

Nem, Asav azt tette, ami leginkább a királyság javát szolgálta: szabadon értelmezte az Eskü feltételeit, és lerohanta a falut, csírájában fojtva el minden szervezett ellentámadást. És még véletlenül sem bánta meg a döntését.

A férfi most a Megtorlás orrában állt, frissen varratott, szarvasprém kabátját cibálta a menetszél. Szilaj hullámok csapódtak a hajótestnek; néha hideg vízpermet fröcskölt fel a fedélzetre.

A távolban már felderengett az Assan-szigetek sziklás partvonala. De most legalább nem kellett csónaknak csúfolt lélekvesztőkben lavírozniuk a hullámtörők között, olyan partszakaszt keresve, ami kívül esik az őrszemek látóterén.

Nem, Asavnak ezúttal helytartóhoz méltó belépőben lesz része.

A férfi kinevezése senkit nem lepett meg, pedig Asav életútja messze nem volt szokványosnak mondható... Elvégre tizenöt holddal ezelőtt egyszerű közkatonaként kezdte meg pályafutását az avean hadseregnél.

Kelletlenül be kellett ismernie, hogy Brannon nem azért figyelt fel rá, mert kiemelkedően jó harcos vagy stratéga lett volna  – egyszerűen csak mindenki másnál jobban ismerte a barbárokat.

Asav ugyanis közvetlenül az avean-vara határ mellett nőtt fel egy aprócska, nevenincs faluban. És gyakorlatilag az egész gyerekkora azzal telt, hogy rettegett a szomszédos törzstől. A vara fiatalok gyakran portyáztak a környéken, hogy áldozatokat keressenek a beavatási rítusokhoz: a felnőtté válashoz meg kellett ölniük egy ellenséges törzs tagját, és elvinni a szívét a Szentélybe.

Ha csoportosan érkeztek, akkor a faluba is betörtek. A lakók olyankor amennyire tudtak, bezárkóztak, és reménykedtek benne, hogy az ajtajuk elég erős ahhoz, hogy kibírjon egy újabb rohamot. Bár sokkal többen voltak, eszükbe sem jutott szembeszállni a betolakodókkal.

Asav élesen emlékezett arra, amikor a szomszéd kisfiú későn vette észre a rajtaütést, és nem menekült biztonságba időben – a saját szülei zárták be előtte az ajtót. A varák alig néhány holdfordulóval lehettek idősebbek a gyereknél, de a bőrük vérrel volt kifestve, kezükben pedig hosszú késeket lóbáltak.

Szerencsétlen fiú hiába zokogott, hiába könyörgött, senki nem merészkedett ki a biztonságot nyújtó házából, hogy a segítségére siessen. Inkább mind végighallgatták azokat az iszonyatos sikolyokat.

És amikor néhány holdhónappal később a varák berúgták Asavék ajtaját, a család nem számíthatott megmentőre...

Asav gyűlölte a barbárokat, ám még jobban gyűlölte a falusiakat, akik túl gyávák voltak ahhoz, hogy bármit is tegyenek ellenük.

Így hát mikor Bagolyszemű Arron, az előző avean király elkezdett újoncokat toborozni az újonnan felállított hadseregbe, a férfi az elsők között jelentkezett. A katonák feladata ekkoriban még csak a rendfenntartás és a határvédelem volt.

Asav Brannon herceg egységéhez csatlakozott, amely a vara határon őrjáratozott, és ezzel végre fordult a kocka: immár nem a barbárok vadásztak rá, hanem ő rájuk.

A herceg testőrségébe azért került be, mert az elődje szörnyű kínhalált halt egy vara Sámán kezei közt, és a parancsnokok tökéletesnek találták őt az emberi pajzs szerepére.

Asav ekkor ismerkedett össze a trónörökössel. Brannon már akkoriban is rendhagyó elképzelésekkel állt elő: úgy vélte, az avean népet arra teremtették, hogy uralja és egyesítse Északot; hogy megszabadítsa Bastarát a barbár fenyegetéstől.

A legtöbben bolondnak bélyegezték a meggyőződése miatt, de Asav valósággal itta a szavait. Ő tudta, mire képesek a barbárok... és készen állt felvenni velük a harcot.

Asav tehát már lassan tizenöt holdfordulója hűen szolgálta az uralkodót, és eddig még soha, semmilyen minőségében sem okozott neki csalódást.

Ezúttal sem fog.

Az Assan-sziget kikötőjét a Megtorlásnál jóval kisebb hajókra tervezték, a kormányos esetlenül lavírozott a hatalmas vitorlással a dokkok és öblök kusza hálózatában. Kikötniük csak hosszas küszködés után sikerült.

Miközben a legénység leeresztett számára egy pallót, Asav a prémkabátja gallérját igazgatta, és sokadjára is elátkozta Adara Assant, amiért képest volt pont egy ilyen fontos pillanat előtt eltörni az orrát.

Az Assan-szigeteken a jégvárosi parádé teljes ellentéte fogadta őt. A helybéliek néma sorfalat álltak a dokkoknál, a kikötőre boruló csönd már-már fülsüketítőnek tűnt. Ez nem egyszerűen a hangok hiánya volt, valahogy sokkal nyugtalanítóbb annál.

Vagy legalábbis az lett volna, ha Asavot akár csak egy pillanatig is érdekelték volna a körülmények.

Végignézett a szürke kísértetek gyülekezetén; az arcokról valósággal sütött a gyűlölet. A legtöbbjük kezét viszont friss kötés borította, jelezve, hogy nemrég letették az Ősök Esküjét. Azt az Esküt, melynek értelmében nem emelhettek fegyvert az aveanokra.

Amint a férfi közelebb ért hozzájuk, a barbárok egy emberként húzódtak hátra. Asavnak muszáj volt mosolyognia ezen a reakción.

végre tudják

hol a helyük

Egy sovány, kamaszkorú fiú dübörgött le Megtorlás fedélzetéről, kezében összegöngyölt pergamentekercset lengetett. Asav mellé érve fontoskodó arccal csavarta szét a tekercset, majd elkiáltotta magát, olyan hangosan, hogy a helytartónak még percekkel később is csengett tőle a füle.

– Ide hallgassatok, barbárok, mert most őfelségének, Észak királyának pecséttel hitelesített rendeletét hallhatjátok! – harsogta a kikiáltó. – Bagolyszemű Brannon Avean, a Fogyatkozás Havának huszadik napján úgy határozott, Asav Aveant, az ő kinevezett hadvezérét egyúttal megbízza a Harmadik-tábor helytartói parancsnokságával is! Örvendjetek, és boruljatok térdre előtte, mert e naptól fogva, személye, akárcsak királyotoké, szent és sérthetetlen, valamint...

Asav először is birtokba vette a néhai törzsfő házát.

Az épület, a maga három emeletével jócskán a lapos avean rönkházak fölé magasodott – ám jégvárosi viszonylatban nem volt több egy nagyobbacska tyúkólnál. Asav valahogy talán még túl tudta volna tenni magát az apróbb hiányosságokon, mint például a teljesen megperzselődött tető vagy a hiányzó bejárati ajtó... de az a bűz!

Mint kiderült a lépcsőfordulóban nagyjából a Rév lerohanása óta két avean hulla oszladozott. Amikor meglátta őket, Asavnak ökölbe kellett szorítania a kezét, nehogy a törött orrához kapjon – a fejét tette volna rá, hogy még ezt a szerencsétlenséget is Adara Assannak köszönheti. Az az öntelt, barbár szajha még távollétében is őt büntette.

A kialakult helyzeten az a tény sem segített, hogy Evan Assan a jelek szerint bizarr vonzódást érezhetett a döglött állatok iránt: a szobák faláról üveges tekintetű vadásztrófeák néztek vissza Asavra; szőnyeg helyett kiterített állatok borították a padlót; a tanácsteremre hasonlító helyiség sarkából pedig egy kitömött sarki medve vicsorgott a belépőkre.

Asavnak első dolga volt megszabadulni a jobb napokat is látott mackótól; egyszerűen rossz volt ránézni. Szó se róla, ő is előszeretettel vadászott barbárokra, de az meg sem fordult a fejében, hogy a maradványaikat kiállítsa az otthonában.

Ezután a napja nagy része azzal telt, hogy hivatalos avean helyőrséget állított fel a településen, és kilakoltatott minden felismerhetően állati és emberi tetemet az új otthonából. Miután megszilárdította a katonai rendet, és a házban tartózkodó döglött állatok számát is a minimumra csökkentette, úgy döntött, ideje körbesétálnia a Harmadik-táborban, és felmérnie a viszonyokat.

Amint átlépte a küszöböt, látszólag még a házak is ellenségesen méregették őt. A meggyengyült szerkezetű, koromfoltos épületek az utcafront felé dőltek; néhol pedig csak elszenesedett gerendák álltak ki a földből, akár egy lecsupaszított csontváz bordái.

Az Assan-szigetek új ura ötfős kísérettel vonult végig a főutcán, lépteiket rettegő-gyűlölködő pillantások övezték.

Egy kislány – arca haragos grimaszba torzult, de még így is látszott, hogy alig tíz telet ha megérhetett – előrenyomakodott a felnőttek között, száját szólásra nyitotta, alighanem ezért, hogy valami szitkot kiáltson oda Asavnak. Terhes anyja esetlenül vetődött utána, és még éppen időben sikerült befognia a lánya száját. Az asszony a sárban térdelve, falfehérre sápadtan pislogott fel a helytartóra.

Nagyon helyes – biccentett oda anyának és lányának.

Ennek hallatán több kéz is ökölbe szorult, de Asav nem foglalkozott a barbárok zúgolódásával. Tudta jól, hogy egy ilyen hatalomátvételt követően néhány hősies hullajelöltet leszámítva nem lesz, aki megkérdőjelezné a fennhatóságukat. Még a vara hadjárat után is így volt, pedig a varák mindig is nagy hanggal bizonygatták, hogy ők előbb dőlnének a saját kardjukba, minthogy behódoljanak.

Asav feltérképezte a kis utcák labirintusát – a méretéhez képest a Harmadik-tábor úthálózata meglepően szövevényes volt.

Szürkületre, mikor megunta a bolyongást a félig leégett faluban, Asav az egyik emberéhez fordult:

– Todd, megmutatnád nekem a barbár Oltár romjait?

Todd régi, megbízható parancsnoka volt, akire a sziget rendjének fenntartását hagyta, amíg ő fél hónapos kitérőt tett Jégvárosba. A férfi most ideges torokköszörülések közepette nézett vissza rá.

– A... romjait, uram?

– Igen. A romjait. Azt, ami maradt belőle.

Todd nyelt egyet.

– Az Oltár még áll, uram.

– És szabad tudnom, hogy mégis miért? Ha emlékeim nem csalnak, akkor határozott utasítást adtam arra, hogy verjétek szét...

– Sajnálom, uram, de az embereim egyszerűen nem hajlandók az Oltár közelébe menni.

– Értem, szóval az embereid halálra rémültek egy pogány istenségnek szentelt asztaltól...

– Uram, ez... – kezdte a parancsnok, de Asav közbevágott.

– Milyen érdekes. Úgy emlékszem, hogy amikor megfogalmaztuk a sorkatonasági törvényt, az állt benne, hogy minden avean férfinak be kell vonulnia a király seregébe... A férfiaknak, Todd, nem pedig a nyolcvanholdas, babonás vénasszonyoknak meg a reszkető szűzlánykáknak! – csattant fel a helytartó. – Hogyha holnap reggelre akár csak egy kavics is épen marad az Oltárból, akkor a pogány istenek haragja lesz a legkisebb problémátok. Világosan fejeztem ki magamat?

Todd riadtan behúzta a nyakát, és szaporán bólogatott.

– Most pedig vezess oda az Oltárhoz! – adta ki az utasítást Asav. – Látni akarom, vajon micsoda sötét mágia képes picsogó kislányt varázsolni a katonáimból!

A parancsnok meghajolt.

– Igenis, uram!

Az Oltár egy tisztás közepén állt. Ahhoz, hogy eljussanak hozzá, a katonáknak a csalóka, szürkületi félhomályban kellett átküzdeniük magukat egy nyeszlett kis erdőn.

Amikor Asav először pillantotta meg az Oltárt, óhatatlanul is végigfutott a hátán a hideg. Emberi koponyák üres szemgödrei néztek vissza rá. A satnya fűben elszórtan világító mécsesek olyan hatást keltettek, mintha a sötétből szörnyetegek lesnének rá.

– Ez is csak egy barbár szentély – jelentette ki Asav ellenmondást nem tűrően, hogy meggyőzze vele kíséretét és önmagát...

Előrelépett, és felrúgta a legközelebbi parázstartót. Ám legnagyobb bosszúságára az ahelyett, hogy összetört volna, csak elrepült messzire, és fejjel lefelé ért földet. A láng nem aludt ki benne, habár a fűcsomót sem gyújtotta föl, amire érkezett.

boszorkányság

Asav megborzongott – kezdte megérteni Todd embereinek nézőpontját.

A halálfejek mintha kicsit szélesebb vigyorra húzták volna a szájukat.

Adara Assan hangját hallotta: "A koponyád jól mutat majd az Istennő Oltárán."

A helytartó összevonta a szemöldökét, majd egyenesen a kőasztalhoz masírozott, és egyetlen mozdulattal lesöpört róla minden kegytárgyat.

Ekkor ugrott elő egy férfi a bokrok közül.

Vagy legalábbis valami, ami leginkább egy férfire hasonlított: egy kutya koponyáját hordta az arcán, mely azonban egy helyen megrepedt, és látni engedte egyik vérben forgó szemét. Mezítláb járt, felsőtestén viszont állati testrészekből összefércelt, bizarr tunikát viselt. Asav nem értette, hogyan lopakodhatott ilyen közel hozzájuk, miközben az övéről rengeteg csont és faragvány csüngött, melyek minden mozdulatánál csilingelve koccantak össze. A férfi mindeközben sajátos halandzsanyelven hadovált valamit.

A katonák azonnal kardot rántottak, de Asav csak hümmögött.

Eddig biztosra vette, hogy az assan törzs Sámánja meghalt, mikor a kunyhóját porig égették, de nyilvánvalóan tévedett. Mindjárt orvosolja is ezt az apró mulasztást.

– A Ligetet a Vér Asszonyának szenteltük és az ősök szellemei védelmezik, nincs jogod ahhoz, hogy betedd ide a lábad! – Az assan végre létező nyelvre váltott. Hullámos pengéjű, áldozati tőrt lengetett maga előtt, tétova mozdulataiból Asav nem tudta eldönteni, hogy őt akarja leszúrni, vagy saját magát.

Nos, a Sámán láthatóan nem tette le az Esküt.

Vadállat módjára előre vetődött, de esélye sem volt közel kerülni a helytartóhoz. Két katona megragadta, a tőrt kicsavarták a kezéből. Hiába tekergett angolna módjára, nem eresztették.

– Nincs jogom? – Asav arcára gonosz vigyor kúszott. – Pedig én úgy látom, pontosan ide illik a lábam!

Azzal összetaposott néhány koponyát. A régi csontok szinte elporladak a csizmája alatt.

A Sámán nem emberi hangon sikoltott fel.

– "Az Istennő átka lesújtott a bűnösökre, és a Mélység kitátott szája nyelte el az ő lelküket, és a Kárhozottak serege gyötörte őket az örökkön tovább..." – mantrázta a varázsló. – "Az Istennő átka..."

– Halgass! – förmedt rá Asav, és teljes erejéből a férfi torkába öklözött. A keze is belefájdult ebbe az ütésbe.

Asav intésére a katonák eleresztették a Sámánt, aki hörögve-fulladozva zuhant hátra.

A helytartó a földön tátogó férfi fölé magasodott, árnyéka betakarta a varázslót.

– Ó, és mily meglepő, úgy látom, a lábam még ide is illik...

És ekkor a Sámánnak mégis sikerült annyi levegőhöz jutnia, hogy teli tüdőből, hangosan felvisítson. A sikolyt csontok roppanása követte.

Előbb a kutyakoponya tört össze, majd a férfi sajátja is felismerhetetlenné roncsolódott Asav cipőtalpa alatt.

A katonák nagy szemeket meresztettek vezetőjükre, aki viszolyogva többször is beletörölte drága lábbelijét a fűbe. Asav szerette ezt a csizmát. Egyenesen Valhallanból hozatta, egy sokszámjegyű összegért cserébe a mesterek még azt is megoldották, hogy a gondosan beleépített fémlemezek ellenére is ennyire kényelmes legyen. Átkozta a saját ostobaságát, amiért nem ezt vette fel aznap, mikor móresre tanította Adara Assant...

Néhány percnyi feszült csend állt be.

– Uram – fészkelődött Todd –, mihez kezdjünk a... – Állával a szétroncsolt holttest felé intett.

– Arra gondoltam, kitömetem, és kiállítom a hálószobámban. – Asav eltűnődve simított végig gondosan ápolt kecskeszakállán.

Todd meglepett, csuklásszerű hangot hallatott, mire a helytartó színpadiasan felsóhajtott.

– Természetesen csak vicceltem. Hát senkinek nincs humorérzéke ebben az átkozott patkányluykban?! – Asav átlépte a hullát, és elindult vissza a tábor felé. – Bánom is én, dobjátok a tengerbe! Az Oltárt viszont meg ne lássam többet! A munka nehezét már megcsináltam, nektek igazából csak be kell fejeznetek, amit elkezdtem...

Ekkorra már csaknem teljesen besötétedett. Az egyik katona meggyújtott egy lámpást, hogy ne a vaksötétben kelljen botorkálniuk, de visszafelé menet Asav így is majdnem orra bukott egy gyökérben. Némán szentségelt. Még csak egyetlen napot töltött az Assan-szigeteken, de máris határozott véleménye volt róla: utálta.

Ahogy Asav beért a faluba még népesebb, még barátságtalanabb tömeg várta. Úgy látszott, a barbároknak nem akadt jobb dolguk annál, hogy naphosszat a házaik romjai előtt ácsorogjanak, és az ő érkeztére várjanak. Ez tulajdonképpen hízelgő volt. A lámpás fénykörén túl az assanok egyetlen haragos masszává olvadtak össze.

A férfi már éppen készült elmés megjegyzést tenni a sorfalat álló vademberekre, mikor valami nagy és súlyos süvített el mellette, alig egy arasznyival kerülve el az arcát.

A kísérete fegyvert rántva kereste a támadóját, Asav pedig hunyorogva próbálta kivenni, mivel törtek az életére. Egy nehéz famozsár hevert előtte a sárban.

Asav felnevetett.

Az Eskü szövegét ő maga fogalmazta meg, méghozzá elég határozottan: "egyetlen barbár sem emelhet fegyvert avean feljebbvalóira". Azt a passzust felelőtlenül kifelejtette belőle, hogy a helytartót konyhai eszközökkel hajigálni ugyancsak halálos bűnnek számít.

Mégiscsak talált egyvalakit ebben az átkozott patkánylyukban, akinek volt némi humorérzéke.

A katonák hamar előkerítették a felelőst: egy kiöregedett harcost, akinek ősz szakálla leért a mellkasa közepéig, napcserzette arcát pedig több ránc szabdalta, mint hullám a Határ-tenger felszínét. Egy fiatal, talán húszholdas lány kapaszkodott a vénember karjába, és kétségbeesetten igyekezett elrángatni őt a helyszínről. Az öreg azonban megvetette a lábát, és olyan szilárdan nézett szembe a helytartójával, urával és parancsolójával, mint szikla a szökőárral. Ami végül elborítja majd.

– Megölhetsz – tárta szét a karjait. – Sosem hódolok be egy hozzád hasonló csúszómászónak. Végigharcoltam két háborút a törzsfőim oldalán, az Istennő és a feleségem pedig már tárt karokkal várnak rám odafent.

– Attól tartok, még egy kicsit várniuk kell.

Asav közelebb lépett, a lány pedig riadt állat módjára hátrált meg. Már ennyiből is látszott, hogy erősen sántít. Talán a lerohanáskor sérült meg, de valószínűbb, hogy így született, és emiatt sosem képezték ki harcosnak.

tökéletes

– Nem lenne semmi szórakoztató abban, ha végeznék veled.

Hanyag mozdulattal intett Toddnak.

– A lányt hozzátok!

Meglehet, hogy mégiscsak talált valamit, amivel otthonosabbá teheti Evan Assan trófeatemetőjét...

II. bevezető >>

Még nincs hozzászólás.
 


Üdvözlöm! Tetõ felújítás elött áll? Nem találta meg a megfelelõ szakembert? Nézze meg a weboldalam! Ács-Tetõfedõ mester    *****    THE HANDMAID'S TALE - Egy szerepjáték a Szolgálólány meséjének világában - THE HANDMAID'S TALE    *****    FRPG, különleges történetek, számtalan választható karakter, önálló cselekményszálak, lelkes csapat. Csatlakozz!    *****    Blog, regények, hangulatok, zenék, vagyis minden, ami egy kicsit én, egy kicsit Nova-Time    *****    Norina Wallace Írói oldalam    *****    TÁBLAVERSENY, Fõnyeremény: 500 kredit, TÁBLAVERSENY, Fõnyeremény: 500 kredit TÁBLAVERSENY, Fõnyeremény: 500 kredit    *****    Egy angyal ma éjjel elvesztette a szárnyait. A fák között egy bestia éppen áldozatra vár – FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    MYBOOKCLUB - Ha szeretsz olvasni - MYBOOKCLUB    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek.... - fórumos szerepjáték    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek az értelmezésben, de Neked kell dönteni!!!    *****    Rendkívül részletes személyiség és sors analízis, 3 év elõre jelzéssel, most csak 2000 Ft. rendeld meg most. Várlak!    *****    Az asztrológián keresztül megismerni az életed könnyen megoldható lehetõségeit és a nehéz idõszakokat, nagyon fontos!!!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Luxus házak, luxus lakások, üzletek, irodák eladóak. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Szeretsz írni? Szeretnél csatlakozni egy remek közösséghez? Érdekes plotok, számos canon karakter! Várunk szeretettel!    *****    A csillagjövõ asztrológia oldalon, júniusban minden megrendelés 2000 Ft. szeretettel várlak. Rendeld meg amit szeretnél!    *****    Létezik egy város Fournemouth, mely otthon nyújt azoknak, akik sehová máshová nem tartoznak - | - Fournemouth - |    *****    agatha-stories - Saját írásaim találhatóak meg az oldalon - agatha-stories    *****    SZEREPJÁTÉK - Újraindult szerepjátékos közösségünk új és régi tagjait keresi - Rose Harbor restart - SZEREPJÁTÉK    *****    SKAM - SKAM France (S08) - wtFock (S05) - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM    *****    Szeretnéd tudni, milyen lehetõségeket, fontos információkat rejteget a születési horoszkópod, akkor keress meg, segítek!