From ash and blood

 

index

#2 Mission complete!

2020.06.02. 17:38, Chris

Hey! ^^ Akik Wattpadról ismernek (alighanem mindenki :"D) azok talán már tudnak a hülye kíhívásaimról, amikkel magamat próbálom motiválni az írásra. (És amiket általában rendre elbukom. xd) A mostani "fogadás" szerint a nyári szünet kezdete előtt el kell jutnom a történetben a 15. fejezetig, vagy különben kénytelen leszek elolvasni az első Alkonyat könyvet.

Na, hát ez nem fog megtörténni, ugyanis pár napja végeztem a 15. fejezettel! :3

Nos, ez nem azt jelenti, hogy rögtön három új résszel készültem; sőt, ma igazából csak egy fejezetet publikálok. (A 15. még nincs átnézve, a 14.-et pedig azzal egyszerre szeretném közzétenni, mert mindkettő elég rövidre sikerült, és együtt tesznek majd ki egy tisztességes hosszúságú részt.)

Mint azt Soren már fentebb lespoilerezte, ez lesz az első Asav-fejezet. Azt remélem, az ő szemén keresztül jobban értelmet nyer majd a másik oldal motivációja is.

XIII. fejezet >>

A másik bejelentés, amivel készültem, hogy nyitottam egy szavazást arról, hogy ki a kedvenc szereplőtök a történetből. (Én így láttatlanban arra tippelek, Soren fog nyerni. xd) Kissé kínos lenne, hogyha nem szavazna senki, szóval, na, légyszi. :"D

szavazás >>

Ennyi lettem volna mára; örülök, hogy benéztél! ^^

CHRIS VOLTAM

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.